
Augusztus 29-én utolsó futamához érkezett a 2010-es Alpok-Adria bajnokság. A szezonzáróra a horvátországi Rijekában került sor, ahova idén már harmadik alkalommal látogatott el a mezőny. Györfi Alen és csapata régis ismerősként köszöntötte az Autodrom Grobnik aszfaltcsíkját, ahol még mindig a magyar versenyző tartja a 125GP-s pályacsúcsot.
Az előző futamon, Poznanban végre összeállt a motor, az ott kidolgozott beállítások jó alapot nyújtottak Rijekában is, így csak a finomhangolást kellett elvégezni, illetve a gumikeverékkel kellett kicsit eljétszani. Az EuroMotor Kft. támogatottja az időmérőn a harmadik rajthelyet szerezte meg, ami az ellenfelek korábbi versenystratégiáinak ismeretében bizakodásra adott okot. A jó eredmény után szombaton este hatalmas vihar csapott le a környékre, minden csapat mentette a menthetőt, de így is jelentős károk keletkeztek. A többi magyar alakulathoz képest Györfiék egészen jól megúszták a vihart, honfitársaink az ő állva maradt sátrukban verődtek össze.

Másnap reggelre szerencsére elvonult a rossz idő, a bemelegítő edzést – amelyen Alen a leggyorsabbnak bizonyult – szeles, de száraz és napos időben tartották. A verseny nagyszerűen kezdődött a magyar fiú számára: jó ütemben reagált a startjelzésre és feljött a második helyre, a kategória bajnoka, Jaroslav Cerny mögé. Szerencsére a középmezőnyben történt nagy baleset miatt nem kellett megszakítani a futamot, Alen pedig a hátulról előretörő s az élre álló Luka Deckót követve megelőzte Cernyt. A további menetelés azonban már nem jött össze: „Épp harcolni kezdtem az első helyért, amikor a motor hátulja nagyon csúszkálni kezdett. Szerencsére a második pozíciót meg tudtam tartani a verseny végéig. A leintés után derült ki, hogy a hűtőmből spriccelt a víz és valahonnan olaj is szivárgott, ez okozta a csúszásokat. Az időeredmények alapján nyernem kellett volna, de az idei évben valami mindig közbejött! A csapattal együtt nagyon örülök az Alpok-Adria Stock 600-as ezüstéremnek – az év elején még a bajnoki cím volt a cél, de most azt mondom, szépen csillog az ezüst is!"
Alen a terveiről is beszélt: „Első évemet töltöttem el a négyüteműek között, és – látva a fejlődést az időeredményeimben – azt kell mondanom, jól sikerült az akklimatizálódásom. A jövőmre nézve ez nagyon jó jel, komolyan dolgozunk az anyagi háttér megteremtésén, hogy a 2011-es évben a világbajnokságon egész szezont tudjak motorozni. De előtte még van egy nagy feladatom: nyerni akarok a magyar bajnokság utolsó futamán a Hungaroringen, és ezzel begyűjteni a magyar bajnoki címet a kategóriában!"