Szöveg: Oxxo Energy
Drink / Sárosi Brúnó Fotó: Sleider
Május utolsó hétvégéjén került sor a német motokrossz bajnokság, az ADAC MX Masters idei harmadik futamára a németországi Freisingben. Szvoboda Bence, az Oxxo Energy KTM OKR Team pilótája szombaton megnyerte az időmérőt, így a csapat bizakodva várta a másnapi versenyeket. A pénteki esőzés miatt egész hétvégén nagy sárban motoroztak a résztvevők, s mivel vasárnapra sem száradt fel a freisingi pálya, küzdelmes futamok vártak a mezőnyre.
Bence nem jól kapta el az első verseny rajtját, csak kilencediknek fordult, de azonnal megkezdte a felzárkózást: gyorsan megelőzte két ellenfelét is, így már a 7. helyen motorozott. Mivel a pálya egyre inkább egynyomos lett, előzni nem igazán lehetett, ráadásul a Bence előtt haladók hátsó kerekei folyamatosan lőtték a köveket a magyar fiúra, akinek a futam végére kék-zöld lett minden porcikája. Bence mindezek ellenére végig próbálkozott, de közben hátrafelé is figyelnie kellett,
mert őt is folyamatosan támadták. Végül sikerült megtartania a 7. pozíciót a futam végéig, s ezzel 14 német bajnoki pontot szerzett.
A második rajt már jól sikerült az EuroMotor támogatottjának, de az első kanyarban eltalálták az első kerekét és elesett. Rögtön felállt és a mezőny után eredt, de nem vette észre, hogy az első féktárcsája deformálódott. A következő nagy ugratón befogott a fék, a leérkezésnél megállt az első kerék, és Bence a motoron átfordulva óriásit esett. Szerencsére néhány zúzódáson kívül nem lett komolyabb baja, de a versenyt a motor állapota miatt nem tudta folytatni.
„Az első futamban jobb volt a tempóm a 7. helynél, de annyira egynyomossá vált a pálya, hogy nem tudtam előrébb jutni. Közben a mögöttem jövő dán versenyzővel is nagyot küzdöttem, miután megelőztem, már nem tudott visszavágni. A második menetet ez a srác nyerte több mint 10 másodperc előnnyel, szóval nagy szó, hogy magam mögött tudtam tartani, és jelzi azt is, hogy egy jobb rajttal lett volna keresnivalóm ezen a versenyen” – összegezte Bence az első felvonás eseményeit.
„Délután már jobban rajtoltam, de nekemjöttek, az első kerekem és a fékem is deformálódott, emiatt estem el. Sajnálom, hogy így alakult ez a hétvége, főleg egy ilyen szombat után, de van miből építkezni, a rajtot pedig gyakorolnom kell, mert rengeteg múlhat rajta. Jó a tempóm, a motorom és az erőnlétem, már csak a jó rajtolás hiányzik” – tette hozzá.
Az Oxxo Energy Drink versenyzői TCX Pro 2.1 krosszcsizmát viselnek.









