Szöveg: Adrenalin H-Moto Team / B. Molnár László Fotó: Adrenalin H-Moto Team
A múlt hétvégén a legendás Silverstone adott otthont a Superbike-világbajnokság és a Superstock 1000-es világkupa angliai futamának. Pénteken meglehetősen rossz idő fogadta a mezőnyt, a Superstock 1000-ben induló Györfi Alen éppen ezért elég óvatosan körözött a délelőtti szabadedzésen. Az általa csak szimulátorból ismert aszfaltcsíkon első nekifutásra 2:17,867-es köridőt teljesített, amellyel a 29. helyen végzett. Mivel ezen a hétvégén egy teljesen új csomaggal próbálkozott az Adrenalin H-Moto Team, Alen az első tréningen nem is várt magától kiugró eredményt.
„Sajnos úgy kellett az új beállításokat egy számomra ismeretlen pályán kipróbálnom, hogy közben katasztrofális volt az idő. Nem a legjobb érzés az eredménylista vége felé olvasni a nevem, de pontosan tudom, hogy jó irányba módosítottunk a motoron, most már csak a finomhangolások vannak hátra” – fogalmazott a magyar versenyző.
A szabadedzést követően Alen és a csapat egy rövid konzultáció után változtatott néhány dolgot a beállításokon, így bizakodva vágtak neki az első kvalifikációnak. Az időmérő leintése után úgy tűnt, a magyar alakulat valóban jó irányba indult el, hiszen a délelőtti eredményen 2,5 másodpercet javítva, 2:15,235-ös köridővel a 27. pozícióban zártak. „A rajtlistára tekintve furcsának tűnhet, amit mondok, de ha további finomításokat végzünk a motor beállításán, akkor képesnek érzem magam arra, hogy 1-1,5 másodpercet javítva a második időmérőn megszerezzem a 20. rajthelyet” – mondta Alen.
Kelemen Krisztián csapatfőnök sem volt nyugtalan a pénteki teljesítmény miatt, ő is látta a javulást Alen és a motor teljesítményén. Ráadásul az alakulat mostantól komoly szakmai segítséget is kap az olasz Adrenalin Group szakembereitől, amitől jelentős előrelépést várnak a szezon második felében. „Ez az olasz cég immár öt éve komoly szaktekintélynek számít ebben a sorozatban a futóművek és a beállítások tekintetében. Megállapodtunk a közös munkáról, és már itt, Silverstone-ban segítséget nyújtanak Alennek. Igaz, most még az ismerkedésen van a fő hangsúly, de a futam után már ők szervizelik a teljes futóművet, illetve a következő versenytől kezdve aktívan részt vesznek az adatok elemzésében és a motor beállításában” – árulta el a menedzser.
Alen szombaton ismét új beállításokkal motorozott, s a finomításoknak köszönhetően több mint 3 másodpercet javított az eredményén a pénteki első szabadedzéshez képest. Ám hiába volt a nagy javulás, ez csak a 29. rajtpozícióra volt elég a brit pályán. „Ma délelőtt arra számítottam, hogy
jobbak lesznek az eredmények, így kissé csalódott voltam, amikor szembesültem a köridőkkel. Ekkor döntöttünk úgy a csapattal, hogy az időmérőre megint módosítunk a beállításokon” – elevenítette fel a szombat délelőtti szabadedzésen történteket Alen, aki a változatások segítségével délután közel egy másodpercet gyorsult és 2:14,693-mal megfutotta addigi leggyorsabb körét.
„Mivel a többiek is javultak, a rajtrácson elfoglalt helyemből nem úgy tűnik, hogy sokat javultunk volna a második kvalifikáción. Eszembe jutott, hogy a korábban használt beállításokkal vajon hol tartanék, de úgy érzem, nem lesz zsákutca a mostani állapot sem. Most már pontosan tudom, hogy nem egyszerű a sorozat legjobbjai ellen versenyeznem, hiszen a pályák mellett az 1000-es motorok beállítását és viselkedését is ki kell még ismernem. A kitűzött céljaimat mindenképpen szeretném elérni, és ehhez rengeteget kell még tanulnom.
A versenyen mindent megteszek a minél jobb szereplésért, bízom abban, hogy egy jó rajttal a legjobb 20 között végezhetek.”
A vasárnapi bemelegítő edzésen Alen kezdett felzárkózni a középmezőnyhöz, 2:14,887-es ideje a 23. helyre volt elég: „A warm up-ra ismét módosítottam a Honda futóművének beállításán, és ez jónak bizonyult, hiszen használt abroncsokon is képes voltam majdnem olyan köridőt teljesíteni, mint a szombati kvalifikáción. A további javulás érdekében a verseny előtt még változtattunk egy keveset, és már a felvezető körben éreztem, hogy egy kis szerencsével akár az első 20-ban is végezhetek.”
Sajnos a rajt ezúttal nem sikerült jól a kuplung rakoncátlankodása miatt, de amint megszűnt a technikai probléma, Alen jött egyre feljebb, a 2. kör végén már a középmezőnyben motorozott. „Következett pár előzés, és máris lépést tartottam azokkal, akik az edzéseken sokkal gyorsabbnak bizonyultak nálam. Tudtam, ha hibázok, vége mindennek, de ezen a napon minden együtt volt. Folyamatosan előztem, az utolsó előtti körben már a 19. helyen haladtam, amit a leintésig sikerült is megtartanom. Teljesítettem a célom, a rossz tréningek után emlékezetes versenyen sikerült a legjobb 20 között végeznem. Nagyon jó érzés volt végre küzdeni a többiekkel, mégpedig úgy, hogy a legtöbbjüket le is tudtam győzni. Jó úton járunk, és az Adrenalin Group szakmai segítségével immár nem lesz álom az idei pontszerzés ebben a nagyon erős mezőnyben” – fogalmazott a futam után Alen, aki azt is elárulta, a brnói bukásának következményeként állandóan injekciózni kellett a derekát, szombaton összesen kilenc fájdalomcsillapítót kapott.
Így talán még jobban érthető, hogy amikor a futam után leszállt a motorról, fülig ért a szája.
Kelemen Krisztián szerint a gárda a silverstone-i hétvégén megjárta a poklot és a mennyet is, és bebizonyították, hogy jövőre az idei tapasztalatokkal és a futóműves cég szakmai segítségével bizony számolni kell majd velük. „Megjártuk a poklot, de a futam végén nagyon boldogok lehettünk! Alentől azt kértem, hogy most fusson egy hibátlan versenyt. A fájdalmai ellenére tökéletesen végrehajtotta a kérésemet. Rengeteget előzött, a mezőnyből talán a legtöbbet, és bebizonyította, hogy
van helye a bajnoki mezőnyben. Mindannyian tudjuk, hogy az idei év a tapasztalatszerzésé és Alennek még rengeteg a tanulnivalója. Ha a támogatóink kitartanak mellettünk, akkor jövőre olyan motorral fogunk indulni, amelynek nyergében Alen sorozatban küzdhet a pontokért” – jelentette ki a csapatfőnök.
GYÖRFI ALEN VERSENYFELSZERELÉSÉRŐL AZ EUROMOTOR KFT. GONDOSKODIK.
Sisak: X-lite X-802
Ruha: Spyke Raptor Rac
Kesztyű: Spyke Fuel Race
Csizma: TCX S-Race Air
Gerincprotektor: Zandona Shark E.V.C.